Azt hittem nem fogok a hétvégéről írni. Pedig mégis kell.
A babazsúron sikerült egy akkorát esnem futás közben, hogy kibicsaklott a lábam és a bokám egy jól megtermett génkezelt almához hasonlított szombat reggel. Persze lehet, hogy nem kellett volna péntek este még táncikálnom is egyet rá.
A hétvége nem csak ettől volt különleges, hanem attól is, hogy másnapra leesett egy szép nagy adag hó (tudom tudom, Budapest most mindent visz ilyen téren). Vasárnap reggelre még több hó esett és most nem is olvad. („Boldog Karácsonyt!”) Na meg attól is különleges volt, hogy Dávid szombat este a dánokkal beszélgetett. Tehát még egyszer: a Dávid a dánokkal. És beszélgetett!
Érik a fejemben a bejegyzés, amikor nagyító alá vesszük szép sorban az itt élő arcokat.
Jelentem a lábam javul, körtévé fonnyadt az alma, és az egyik oldalról a másikra költözött a dagadás. A fásli és a Flector gél azért sokat segít. Mindenesetre próbálok minimális mozgást elkövetni, remélem azért a hétfői és csütörtöki takarítás alkalmával letörlik rólam a port. Egyébként csak most tűnt fel igazán milyen sok lépcső is van ebben a kastélyban.
Kimaradt még, hogy egész héten a mi Claster-ünk volt a Kichen duty-n (konyhai feladatok) a soros. Ez abból áll, hogy étkezések után le kell mosni az asztalokat, a koszos cuccokat rekeszekbe rakni, amit nagynyomással leöblítesz, és aztán betolod a mosogatógépbe, ami kifőzi a cuccot pár perc alatt. Majd helyére rakod őket. Egész élvezhető munka, ha a gusztustalan részét leszámítjuk.
Ezen a hétvégén voltunk itt eddig a legkevesebben, de a legjobban sikerült mégis. Csak jófej dánok maradtak, akikkel lehet mit kezdeni (meg persze olyanok, akik nem jófejek, de ők rejtőzködő életmódot folytatnak).
