Végül úgy esett, hogy egy roppant szimpatikus esős szombat estén indultunk el, fülledt párás levegőben, este 9-kor. Élveztük a buszút minden előnyét, a 4 óránkénti megállással, a kényelmetlen (nem) alvással.
Antwerpen után rögtön le is kapcsoltak a rendőrök minket, motoros zsernyák kísért le az autópályáról, mi meg izgultunk, továbbjutunk-e. Továbbjutottunk, mert szerencsére nem velünk volt a baj, hanem csak túl gyorsan mentünk. Meg kell dolgozniuk ott is a rendőrfizetésért.
10 óra után érkeztünk meg az Express Hotel Inn-hez. Annyit tudtunk előre, hogy elég messze leszünk a várostól, mert ez volt még a legjobb árban, ami igy is csak aranyban fejezhető ki. Na, most ez nem messze volt, hanem iszonyatosan messze, a reptérnél. Esély nem volt normális közlekedésre. De legalább megengedték, hogy az eredeti tervektől eltérően 3 óra előtt becsekkoljunk. Meg is kaptuk Rasmussal a szobánkat. Mindegyik szoba akkora volt, hogy épp elfért benne két ágy, meg a járó-folyósó… Az ágyak magasak voltak és a fürdőszobában az európai értelemben vett alapfelszerelés közül a wc kefe hiányzott. Mindezen felül, számunkra érthetetlen okból, egy szobához csak egy mágneskulcsot kaptunk.
Barna: „I’m not a geek, becouse I’m a partyface”
Miután kialudtuk az utazás fáradalmait, vasárnap délután nyakunkba vettük a várost. Gyalogoltunk vagy 2 km-t, aztán buszra szálltunk, hogy még sötétedés előtt beérjünk a városba. Átgyalogoltunk a városközponton, majd mindenki szétszéledt éhségcsillapítót keresni. Ezen túlesve kis csapatunk nem kis erőfeszítések árán talált egy pubot, ami megfelelt az igényeinknek és betermeltük az első belga söröket. Eközben megtanultuk volna Rasmus Snaff-songját, de helyette inkább megtudtuk, hogyan képződnek a dán nevek. Mi magyarok elég konzervatívak vagyunk, ezért van nálunk ennyi Szabó, Kiss, Nagy, stb. név. A dánok liberálisak: úgy választják, hogy mennyire ritka az apa vagy az anya neve. Ha mindkettő érdekes, akkor a gyerek két családnevet visz magával. Ha csak az egyik extra (lehet csak az anyáé), akkor azt. Vagy az erősebb disznó… Ha egyik se, akkor az ciki, de akkor bejöhetnek a képbe a nagyszülők is akár.
Mivel olyan közel volt a Hotel… Ezért minden este meg volt beszélve, hogy hol lehet felszállni a magánbuszunkra és mikor. Ezzel a nagy éjszakai életet le is volt törve. Vagy mégsem?!
Hétfő reggeli első élményem, hogy egy szakállas egyén üvöltő trash-metál zenére zuhanyozik a fürdőben. Ez volt Rasmus. Ebből kifolyólag majdnem lemaradtunk az buszindulásról, mert a sofőrünk nem szarozott, az otthagyott bárkit, aki késett.
Első körben a dán nagykövetség/konzulátus/királyi helytartótanács/tudjanyavalya épületébe mentünk. Ott egy kedves EU-s dán csinovnyik szórakoztatott minket prezentációjával. Hallottunk a dán érdekképviseletről és hogy a csúnya kanadai és grönlandi vadászok megölik szegény fókákat. A lengyel lány meg hozzáaggódott egy kicsit a feörer-szigeteki delfinekhez is.
Ismét szabadidős városnézés következett. Megtaláltuk az első szép brüsszeli parkot, abban egy tavat, és abban egy focilabdát, ami egészen hazáig eljutott. A kötelező kajataláláson kívül végigjártuk az Európai Unió Parlamentjének épületeit kívülről, láttuk az új – Antall József nevét viselő – szárnyat is.
Majd újra közösen elmentünk egy másik dán aktagyárba és meghallgattunk egy nagyon náthás gazdasági embert, aki dán szokás szerint csak szívta, nem fújta, és ami alatt a többség bepótolta a kimaradt alvás-órákat.
A nyakunkba szakadt szabadidőben, mely ezúttal a busz 10 órás hotelfuvarjáig tartott, megkerestük az előző nap felfedezett Lidl-t és bevásároltunk sört, kaját, sört meg másik sört. Bori közben az összes turkálóba bement a környéken. A vásárolt dolgokat elfogyasztottuk egy kellemes parkban. Majd visszamentünk a kedvenc ivónkba Happy Hoursra és élveztük az 1 eurós söröket. Néha még dalra is fakadtunk, és nem értettem miért pisszegnek le miközben Janis Joplin számát kísérem. Elindultunk a buszhoz, de útközben a lomtalanításban találtunk egy kényelmes fotelt, amit Borival (már nem emlékszem milyen megfontolásból) utcákon át cipeltünk. Ez a focilabdával ellentétben azonban nem jutott hazáig sajnos.
Az este még nem ért véget, ugyanis a buszunk pont az EU egyik bankja előtt parkolt le. A természet meg nagy úr, ezért míg a várakoztunk Nikolaj és Rasmus meglocsolták a kerítést, amit az őrök szerint büntetés fog követni és felírták a busz rendszámát.
Amikor hazaértünk, ledőltem pihenni, hogy folytathassuk az estét, azonban csak arra keltem fel 3-kor, hogy Rasmus erőteljesen próbál rábeszélni mennyivel jobb, ha ruha nélkül folytatom az alvást és a megágyazott ágyban.
Reggel az ágyam alatt a járó-folyósón Anders aludt a kabátomon, mert a szobatársa Nikoláj olyan jó alvó, hogy nem engedte be az éjjel…
A délelőtt szabad volt, és nyakunkba vettük a várost, egy képregény-túravonalat követve jártunk végig mindent. Így a látnivalók mellett néha falra festett képregényekkel is találkoztunk. Az előzetes hiedelmekkel kapcsolatba pedig: Brüsszel egyáltalán nem pici... sőt! Séta közben találkoztunk betört ablakú autóval, a fejem egy táblával, Mathias keze egy oszloppal. Egy kedves öreg angol készített kiscsoportunkról fényképet, majd 1 órára visszasiettünk ez EU egyik üléstermébe. Ide vártuk Göncz Kingát, de helyette kaptunk Halmai Katalint, az asszisztensét. Én nem tudom, melyik beszél rosszabbul angolul, de egy nyelvkurzusra befizethetnék szegényeket. A beszédét illetően meg nem tudom minek mondta el Göncz Kingáról azt a sok szépet és jót, amikor nem volt ott. Nem baj, szerencsére a dán meghívottak se jöttek el, jött helyette egy túlbuzgó MEP asszisztens meg egy újság-főszerkesztő, és utóbbit leszámítva egyformán unalmas volt mindegyik.
Átvánszorogtunk az EU parlamentbe, az tényleg nagyon jó, meg dizájnos, de a mi parlamentünk százszor szebb.
Utána Ivalót átkísértük a város másik felén lévő McDonald’s-hoz, hogy csatakozni tudjon Peterhöz és Stefanhoz, mert a térkép az egy nehéz dolog. Majd megkajáltunk és igyekeztünk megtalálni a Lidl-t újra, ami addigra bezárt, így csak egy éjjel-nappalival tudtunk vigasztalódni, meg azzal, hogy korán jön a busz és egyszer végre hazajutunk, mert leszakadnak a lábaink.
A jó gyerekek persze nem mennek korán aludni, főleg nem este fél 10-kor, így a hotel miniatűr halljában folytattuk a malátalé-pusztítást, később Bori és Ivalo szobájában, ahol a már hagyományosnak mondható káosz uralkodott napok óta. Ásítozások között bejött Rasmus és mondta, hogy ugye nem baj, hogy a szobánkban összetolták a két ágyat, mert Anders meging kint rekedt… Hát bajnak, nem baj, max érdekes.
Nem sokkal később elmentem aludni, Anders persze hogy az én ágyamban alszik és mivel nem volt kedvem két pasi között aludni, ezért cselesen, Rasmusnak hagyva a közepet, a falhoz húzódtam. Hajlani 3-kor arra ébredtem, hogy a párnám kétharmadán egy szakállas ürge hörög-szörcsög a pofámba és a meztelen lábát átdobta rajtam… A kezdeti frusztrációkat leküzdve, próbáltam visszaaludni, de a torkában játszó szőrgombolyag hanghatásai, egy-két puki és végül az erőteljes vakarászása az alsó fertálynak leüldözött a földre…
Szerda reggelre Rasmus teljesen lebetegedett és ez sokat magyarázott az éjszakai hangokon. Így ő otthon maradt én majdnem lekéstem a busz indulását, pedig milyen fontos is a dugóban állni Brüsszelben háromnegyed órát… De még így is nyitás előtt értünk a Hangszer Múzeumhoz. A Múzeum nagyon pöpec, mindenki kap egy fülhallgatót, ami a vitrinek előtt állva kapcsolódik és az adott hangszernek, amit látsz, hallod a hangját. Óriási volt a múzeum, 4 szintes és lehetetlen mindent végighallgatni, de nagyon élvezetes. Az egyetlen zavaró a sistergés sétálás közben, amikor épp semelyik vitrinhez sem kapcsolódik a füles. Meg egy kicsit érdekes felfogás, hogy a csoport csak egyben adhatja be és veheti fel a kabátját a megőrzőből, ennek oka folytán néhányunk kabátjáért komoly küzdelmet kellett folytatni a visszakapásért.
A déli szabadidőt felhasználtuk, hogy megtekintsük az egyik legnagyobb tóval rendelkező parkot, Marie-Luise-t, ami sajnos csak elsőre volt szép, másodszorra szemetes, harmadszorra gusztustalan. Megebédeltünk, sétálgattunk, majd időre megjelentünk a Képregény Kiállítás előtt. Közösen végignéztük a képregények fejlődését, sok Tin-Tin, Hupikék Törpikék, Lucky Luke, Asterix, Moomin, stb. között bolyongtunk, de sajnos várakozásinkon alul teljesített. Azt viszont nem tartalmazták a várakozásaink, hogy egy turbékoló szerelmes melegpárral kell ott találkoznunk.
A délután további részében kipróbáltuk a 3 napos bérletünket és metróztuk egy párat, először rossz, majd jó irányba, s végül ismét egy parkos sörözéssel töltöttük ki a nem-akarok-tovább-menni és csak-ülni-akarok időszakot vicc-mesélős közegben. A hotel halljában folytattuk a hagyományt, egészen addig, amíg meg nem jött a recepciós váltás és a csávó nemes egyszerűséggel elküldött minket a … Nem tudom jobb volt-e, de Nikoláj szobájában hangoskodtunk tovább, miközben a szomszéd ritmusosan ütötte a falat, feltételezhetően nem a zenére, hanem a csend elérése érdekében.
Nehogy unatkozzunk, ezért egyre korábban keltünk és ezen a csütörtöki napon még annál is korábban, mert az úti cél a NATO bázis volt, ami Brüsszeltől kicsit messzebb található. Igazából az egész egy szögesdróttal körbevett barakk és laktanyaötvözet. Leginkább egy bizonyosa lengyelországi táborra emlékezetet. Se nem szép, se nem látványos, max szép a sok színes zászló. Viszont a legjobban szervezett előadások voltak. Günter nevű úriember tartott előadást a NATO-ról, így most már abban is szkeptikus vagyok, feltettem magamban egy polcra az EU mellé. Eközben riadó is volt, „Evacuate the building!”, és baromi vicces volt a sok katona, ahogy ott állnak és azt se tudják ez meg mi a jó élet, most komolyan vegyék vagy sem. Végül egy negyed órát álltunk kint a réten, amíg jöttek tűzoltók, rendőrök, stb. Odakint egy magyar tiszttel is találkoztunk véletlenül. Nehéz lenne őket nem megismerni, mert minden katona a saját egyenruháját hordja. Majd visszaengedtek minket és egy kávéval megkínáltak az ebédlőben, ahol miután Philip kiöntötte a teáját, elment szalvétáért, feltörölte az asztalt és azzal a lendülettel jóízűen beleharapott a nedves szalvétába… Érdemes figyelni Philipet, mert beszélgetés közben csendesen benyelte a Yellow Label címkét is a tea filterről.
A kávészünet után folytattuk az előadást és a német úr mellé egy osztrák is érkezett, a végén pedig bármit lehetett kérdezni. Persze ők már inkább politikusok, mint katonák, jól tudják csavarni a szavakat, de messze a legjobb része volt az egész kirándulásnak. Sajnos sietnünk kellett, mert komolyzenei koncertre kellett visszaérnünk Brüsszelbe.
Bori: Mikor van a szülinapod?
Géza: Szerdán.
Bori: Mért nem mondtad, akkor pont nem leszek itt.
Adtam volna ajándékot.
Áron: Pont ez lesz az ajándék…
A koncertre végül odaértünk időben, egy óriás teremben nyugágyakon és székeken foglaltunk helyet, a zenészek közöttünk ültek. Az elején még normális komolyzenei darabokkal ringattak álomba, majd vérnyomásnövelő elborult hangkeltéssel riogatták halálra szebb dallamokat megélt lelkemet és zárták le a koncertet.
Azután valami különös oknál fogva, nekilódultunk a városnak egy páran, de ismét csak magyarok maradtunk, mert egy megállónál leléptek a kedvenc dán kabaláink várost nézni. Mire a metróból feljöttünk, már esett, így csak egy rövid bevásárlást csaptunk, majd étkezést egy árkádos rész alatt. Végül a nap kisütött, mi halálra untuk egymást estig és alig vártuk, hogy végre hazajussunk. Előtte még egy óriási záport túléltünk, hogy kellően vizesen szállhassunk fel a buszra, és este meleg, reggeliről csórt meleg Snack levesekkel tápláljuk magunkat tovább a hotelben.
Az előző estéből jól lehet sejteni, hogy nincs a világon nagyváros, amiben szívesen nézelődik az ember négy napon túl. Nekünk pedig eljött az utolsó, csak éljük túl nap, aztán Legoland végre. Sikerült nagyon alaposan megfáznom és ez is rányomta a bélyegét a Belga Szépművészeti múzeumra. Talán nem voltam elég fogékony állapotban, hogy a 8 szint után is folytassam utam a különböző stílusok és korszakok közötti bolyongással. De végül kijutottunk és a délutáni szabadidőt felhasználtuk, hogy az utolsó kötelező Brüsszeli látnivalókat kipipáljuk: Atomium és Mini-Europe. Előbbi az a sokszorosra felnagyított atomrészecske, ami fémből van és igazából céltalan és értelmetlen, mint a Balatonboglári gömb, csak kevésbé néz ki jól. Szerencsére eszünkbe se jutott bemenni egyikbe se, így a délutánt már a hotelágyamba tölthettem pihenéssel. A nagy közös esti vacsorára se mentem vissza az olaszt-nem-látott Olaszvendéglőbe, amivel elmondások alapján én jártam a legjobban. Legalább merengtem a szép emlékeken és aludtam egy keveset.
Szombat reggel aztán korán kidobott minket az ágy, készülődés, reggeli, aztán be a buszba és felkészülés a nagy kalandra: Legoland másnap! Csak előtte 11 óra buszozás.
