Csütörtökön még szenvedtünk egy sort, hogy akkor hogyan is tovább, menjünk vagy ne, 20e ft-ot csak szállásra egyikünk se akart rászánni, márpedig ez Dánia, és ami rosszabb: Koppenhága. Maradt az utolsó pillanatban igazából reménytelennek hitt Couchsurfing.org. Szegény Helga egész nap csak üzeneteket küldött. De végül lőn, késő délután kaptunk egy mehetünk visszajelzést. Az már kevésbé volt jó, hogy másnapra Áron betegedett le Emőke mellé, így már csak ketten maradtunk. De ha már van szállás, akkor uccu, neki is lódultunk.
A holbaeki állomáson aztán sikerült lekésni a vontunkat, de legalább megnézhettük a halászvároska hangulatos sétálóutcáját. Végül pségben elértünk a koppenhágai szálláshelyre péntek délután, ami azért valljuk be, nagy lutri volt, de szerencsénkre 7 fiatal lakott együtt, akik nagyon jófejek voltak és kedvesek, még kulcsot is kaptunk. Meg is tudtuk, hogy csak pár napja csinálták a couchsurfing profilt és kettejüknek is van, ezért lesznek még vendégeink: 3 osztrák srác. Amellett a temetőnél laktunk, ahol Andersen is nyugszik. Nyakunkba kaptuk a várost és keresztüljártunk mindent, amit érdemes… lett volna. A Kis Hableány éppen Shanghaiban ült a világkiállításon, mi meg jó turista módjára az üres követ azért lefényképeztük… Ezen kívül még Tivoli, a legszebb óriáspark okozott csalódást, mely április 15-ig zárva tart.
Mindjárt át is vágtunk a temetőn először, indirektbe belebotolva a dán hírességekbe, meg a legszebb skandináv szokásra: babakocsit tologató fiatal apukák tömegére. Elköltöttük estebédünket a csatornaszerűen kialakított mesterséges tórendszer partján, próbáltuk megjegyezni a Nettó, Aldi, Fakta boltok helyeit és húsvéti nyitvatartását, míg végül kiértünk Nyhanv-hoz, a hangulatos kikötőhöz. Körbejártuk a sétahajókat, turistacsoportokat és sirályokat, megszemléltük a Nemzeti Színházat és Könyvtárat távolabbról, majd Amilienborg következett, ahol gyönyörű napsütésben fotózhattuk az őrséget. A parton folytatva utunkat pedig célbavettük az elszökött Kis Hableányt. Közben akadt bőven látnivaló: a varázslatos templomok és kikötői szobrok, parkok magával ragadtak minket. Helga végül beült a Ariel helyére és miután egy pár képet készítettünk, az összes turista utánozta ötletünket… A Kastellet-ben sétálva pedig élveztük az árnyékunkat, merthogy Dániában eddig soha nem látott napos időt fogtunk ki. Elcsigázva, de végigjártuk a sétálóutcát, majd találtunk Tuborg extra húsvéti és karácsonyi sört egy éjjel-nappaliban és Nyhavn éjjeli látképében gyönyörködve, és hideggel dacolva elkortyolgattuk a parton.Akkorra szerencsére véget ért a mozi diáktársainknak és egy pubban össze tudtunk hozni egy sört Mathiassal, Saraval és Emmával. Mire hazaértünk, már alig láttunk. Megismerkedtünk a 3 vidám osztrák sráccal, akik akkor indultak bulizni, mi meg csak beestünk az „ágyba” (ó, milyen jó is a hálózsák).
Másnap reggel egy cetli várt az asztalon: „vigyázzatok a nyuszira, nagyon édes”… mint később kiderült, a totális péntek esti lázban az éjszakai élményeik között szerepelt egy valahonnan leakasztott barna lógófülű.
Habár próbáltunk korán kelni, de végül éppen csak 12 előttre sikerült beesni a Nemzeti Múzeumba. Azonban meg kell állapítani: kiállítás terén lenne még mit tanulnunk tőlük. Lenyűgöző volt (ugyanakkor nagyon hosszú is). A délután további részére maradt Christiania, a hippiváros, és a leghosszabb sétálóutca Európában. A szállásért ajándékba vittünk haza egy tálca sört, ők meg készítettek nagyon finom vacsorát. Ezen a napon se kellett altató.
Vasárnap tényleg korán keltünk, szakadó esőre. Hálát adtunk, hogy az elmúlt két napban Dániára nem jellemző csodálatos napsütés kísérte a városnézésünket, ugyanis erre a napra csak a szavazás maradt. El is mentünk a város másik végébe, megtenni azt, amit megkövetelt a haza. Ronggyá ázva melegedtünk egy kávézóban, majd Helgával elváltak útjaink, aki útját Helsingörbe folytatta, én meg egy utolsó sétát tettem a belvárosban. Mikor már nem volt száraz terület a farmeremen, akkor pedig felültem a vonatra és meg se álltam Vallekildéig.
