Most írnom kell. Vannak pillanatok, amikor az emberből kikívánkoznak dolgok. Kezdjük a formalitásoknál. Ez a hét is elkezdődött, és jól kezdődött akár csak az ezt megelőző 3. Bizony, már négy hete vagyunk itt és túl vagyunk azon az időszakon…
Idejött Martin és nagyon szeretett volna beszélgetni, annyira aranyos! Csak most így a Pejsestue kanapéján, a kandalló mellett ücsörögve, Doors-t hallgatva, nagyon más felé kalandozok.
…tényleg túl vagyunk azon az időszakon, mikor már nem csak nézelődünk, formálisan beszélgetünk, hanem itt élünk. A munka gyümölcse, írhatnám, mert a dánokba bizony nem szorult a lengyel-féle keblemre-gyere-öcsi mentalitás, és ezért az érzésért kegyetlenül meg kellett küzdenünk.
Hétfőn reggel zenekomponálás címén két csoportba osztva próbálkoztunk, hogy valamit kiötöljünk a délelőtt folyamán. Philippel alkottunk egy helyes kis dallamot, velünk volt nemérdekel-Stefan is, csak sokat nem tett hozzá. Délután dán órán szenvedtünk egy sort, este a Cluster Café-n pókereztünk, és Áron talpon is maradt a végső nagy küzdelemig.
Kedden az álommanó nem akart elengedni a nap folyamán. Fizikailag ott voltam mindenen, de csak nyomokban. Philip maga izzadta ki a folytatását a dalunknak. Délután Karl&Line kreálmányát és a miénket is összetettük több hangszerre, bár részemről semmiben nem volt köszönet (ezúttal basszusgitárnál). Az álmosság is értelmet nyert, akkora hó esett le, hogy egész Dánia megállt, mint BKV busz a hajnali induláskor. Kedd este megint Danish Ball volt, bár most a bokám miatt minden ilyet kihagytam. A bokám szépen javul, lekopogom, visszahúzódott és a különböző gyümölcsformákból csak a szilvaszín maradt. Este még szólt az igazgató, hogy a hó miatt másnap nem lesz dán óránk, mert a felesége nem tud idevezetni. A szerda délelőtt a jövőbeli nukleáris veszélyre figyelmezetés témáján lovagoltunk tovább, és kiscsoportokban próbálkoztunk nagyot alkotni. Sara-val és Martin-nal egy kis videót hoztunk össze, amit reményeink szerint megértenek 2000 év múlva is, akik a finnországi nukleáris hulladékot tartalmazó barlanghoz érnek.
Délutánt átaludtam és tételeket tanultam, mert vészesen közeleg az államvizsga sötét fellege. Este a kórus volt az egyetlen jó dolog, az mindig feldob, mert mindenki vidám, habár egyre kevesebben vagyunk résztvevők. De nagyon jó dolog együtt énekelni. Most például Johnny Cash Cry, cry, cry nótáját kezdtük el. Kicsit ugyan zavar, hogy Lez mindent, a dán népdaltól a Let it be-ig bárzongora stílusban játszik, de hát beletörődtem.
Ma sem volt épp extra mozgalmas napunk. Mogenstől reggel kaptunk egy adag angol papírt: a népfőiskolák történetéről, a Picture Hall-ról és a Vallekildei Népfőiskola történetéről. Ezt a dánok élőben hallgatták délelőtt, kellően unták is. Mi végiglapoztuk, majd én elhúztam tételeket olvasni. Délután a Walk&Talk keretébe Charlotte férje volt terítéken és a vallekildei házukban láttak vendégül minket. Két eszméletlenül édes kislányuk van, de a lényeg a férje. Ő ugyanis „fanatikus széndioxid-harcos” szabad fordításban. Az egész házuk környezettudatosan van beállítva, nagyon sok dolog önfenntartó. Napenergia százféle felhasználása és minden okosan egybekötve, mosogató, fűtés, stb.
Philip épp a lábamat szagolgatja, és azon csodálkozik, hogy nincs szaga. Nahát. Szoktam fürdeni :). Hihetetlen egy ember.
Visszakanyarodva a témához, az ürge tele volt ötletekkel és tényleg nagyon lelkes, és a szomszédokkal versenyeznek, hogy ki fogyaszt kevesebbet (áram és energia).
Ami miatt nekiálltam írni, az végül is majdhogynem teljesen kimaradt, és elveszik.
Vége hangulatom van. Talán, mert én is lelépni készülök. Otthon vár egy hét államvizsgára tanulás egy államvizsga és egy hét malmozás, hogy visszatérjek ide. És ki tudja mi fog akkor fogadni. Anne Louise is elbúcsúzott ma végleg, holnap beszél az igazgatóval és itt hagyja az iskolát. Mondjuk most kicsit tisztábban megértettem az indokokat, mint Stine esetében. Anne Louise ugyanis maga dolgozik meg a pénzért és nem a szülei fizetik a dán mértékben sem kevés összeget. Elmondása szerint nem igazán azt kapta, amit várt az újságírás szakon. Kicsit gyanakszunk is, hogy ott valami nem stimmel, mert Stine is onnan ment el. Emellett természetesen megértem azt is, hogy a barátja hiányzik, aki Koppenhágában maradt. A fő baj talán az, hogy még egy nagyon kedves és jó arccal kevesebb él majd köztünk. Ez most lehangoló.
A hétvégén Emma, Sara és Mathias is hazamegy, akik kulcsemberek voltak a péntek estéinkben, így elég érdekesen fog alakulni a hangulat holnap. Majd kíváncsi leszek.
Géza
