Ismét túl vagyok egy izgalmas héten, így ismét leültem a laptopom elé, hogy átnézzem mi is történt.
Kezdem a hétfővel. Ez a nap nem sok újdonságot hozott. A media design-on megnéztük a Helvetica című filmet, ami kifejezetten unalmas volt. A jövő héten majd ennek a filmnek kell posztert csinálni, ami szintén nem kecsegtet sok jóval. Elvégre az unalmas filmnek unalmas a posztere is, ha hűen tükrözi a reklámozandó anyagot, nem igaz? (A film egyébként a betűkről és betűtípusokról szól). Ezután dán óránk volt, ami a szokásos módon zajlott. Dorte a dán ábécét tanította meg. Meglepően sok a hasonlóság, például: pé, bé. Az este hozta az igazi újdonságot. Valamelyik cluster (nem tudom melyiknek mi a száma) egy vetélkedőt rendezett. Volt benne sokféle szórakoztató versenyszám, köztük talicskázás, kártyahajítás és a személyes kedvencem, hógolyózás. Philip elbújt, és amikor előbukkant meg kellett dobni hógolyóval. Büszkén mesélhetem, hogy három ízben sikerült mellbevágó élményt okoznom egy hógolyó segítségével. Ez elég is volt a szám megnyeréséhez. Azonban győztes nem volt, mert olyan ügyesen sikerült körbevernünk egymást, hogy mind a három vetélkedő clusternek ugyanannyi pontja lett a végén. Így aztán közösen sütiztünk egyet és egy jóízűt beszélgettünk…
Másnap Géza már hazautazott, hogy otthon készüljön fel a vizsgájára. Ezúton is sok sikert hozzá. Ezen kívül nem sok történt és már öt perce gondolkozom, vajon mi a fenét is csináltunk kedden? Valószínűleg semmi említésre méltót. Ezen a napon csak media design van és most a Heidi kivételesen adott feladatot. Képeslapnak való képeket kellett csinálnunk. Az iskola vett is nekünk fényképezőgépeket. Csináltam is (szerintem) jó fotókat, de Lene-nek nem tetszett, mert nincs rajtuk elég ember. Sajnos nem egy az ízlésünk Lene-vel. A fényképeket egyébként pénteken kellett leadnunk és nekem sem volt sok és Dávidnak sem. Borival viszont nagyon megvan az összhang, már ami Lene-t illeti. Este floorballoztunk egy sort, ami már nagyon hiányzott. Jól is éreztem magam, annak dacára, hogy a leggyengébb játékerőt képviselő csapattársakat kaptam. Ki is kaptunk majdnem mindig, de így is jó volt, a végén pedig fogadhattam a gratulációk özönét, hogy milyen jól védtem.
Ami a szerdát illeti, nos az a kedvenc napom. Kezdésnek rögtön egy diák morning assembly-je szokott lenni, most Nikolaj volt soron, akivel meditáltunk. Legalábbis én így hívom. Lefeküdtünk ő pedig berakott egy halk lágy zenét és történetet mondott hozzá. (Képzeljük el, hogy tengerparton vagyunk és társai). Nagyon jó volt. Ezt követően Music Workshop volt, ahol végig basszusgitároztam két órát és a végére igazán belejöttem. Ami mégszuperebb, hogy meg is tetszett a dolog, pedig a húrok alaposan kikezdték az ujjbegyeim. Délután dánóra van, melyen ezúttal Dorte kérdezett és nekünk válaszolni kellett. Ez is jó volt, viszonylag jól is ment, bár néha sűrűn pislogtam. Este kórus éneklés volt és elénekeltük Johnny Cash-től a Cry, cry, cry című számot.
Csütörtökön nagyon rosszul aludtam, nem tudom miért. Ennek következtében egész nap csak vonszoltam magam ide-oda. Délelőtt közös óránk keretében elmentünk Æsnesbe, a Kunstmusium-ba. (Kunst=Art=Művészeti). Nos, ez nem sikerült túl fényesen mert két emeletnyi impresszionista festmény a dán pusztáról nem volt túl szórakoztató. Se a magyaroknak se a dánoknak. Az angol és dán nyelv között csapongó idegenvezető meg már csak hab volt a tortán… Ezután hazajöttünk falatozni, ami jól is sikerült, mert a kedvencem volt (Valami halas cucc…). Délután a Walk & Talk keretében meglátogattuk a helyi magániskolát. Bámulatos. Modernebb a felszerelése, mint bármelyik Magyarországi iskolának, bár kapnak állami támogatást is. Ebbe az iskolába elsőstől kilencedikes korig járhat az ember fia/lánya. Sokkal szabadabbak az órák és a tanárok ritkán nevelnek. Persze ez nem meglepő, mert a nevelés egész Dániában nagyon liberális. Itt szerintem elképzelhetetlen, hogy egy pimasz gyereket felpofozzanak. Pedig ráférne egy-kettőre… A délután további részére álomra hajtottam fejem, egészen vacsoráig. Étkezés után pedig megismételtem ezt a procedúrát, egészen fél nyolcig, a Street Dance-ig. Az viszont, félelmetes volt. Minden sikerült és eszméletlen sebességgel tanultam el a mozdulatokat. Sose voltam jó a táncban, ehhez képest fél óra elteltével a tanár beállított középre, hogy rólam lessenek a többiek. (Ő már unta ezt csinálni újra és újra…) Az eddig tanult koreográfiát is átvettük, az is nagyon jól ment. Nem tudom mitől táltosodtam meg, de ha tudnám, biztosan kihasználnám minden csütörtökön…
Pénteken megnéztük a fényképeket és Lene megmutatta az InDesign nevű programot, amivel meg kell tervezni a képeslapot. Meg is tervezte, csak a képeket kell beilleszteni a megfelelő helyre. Délután Music workshop volt és elénekeltük a Moroon 5 zenekartól a This Love című számot. Aki ismeri, tudja, milyen magasan énekel benne a pacák, aki nem ismeri, YouTube-on megtalálja. Nagy harcot vívtam vele, de egyedüliként, végül sikerült kiénekelni benne mindent. Erre szintén nagyon büszke vagyok. Egész nap ezt gyakoroltuk, de megérte. Ezután következett a beöltözős buli, ami nagy sikert aratott, annak dacára, hogy nem sokan rúgtak be, ami errefelé elengedhetetlen kelléke egy jónak minősíthető bulinak. Én focista voltam, Dávid Playboy, Bori tündér (utóbbi saját maga készítette a jelmezét szárnyakkal és egyebekkel), de ezeken kívül akadt matróz, méh, macska (Asger személyében J ), király és királynő, egy nőnek öltözött fiú, egy férfinak öltözött lány, zombi (Philip, aki nagyon ijesztően nézett ki, nagyon igényes megcsinálta a sminket, a vérfoltokat, még a fogára is csinált vérfoltot… ), pantomimes (Mathias) és népi viseletbe burkolózott lány is. Személyes kedvencem Martin volt, aki terapeutának öltözött és mindenkinek ajánlgatta a plüssmókusát, hogy ne szomorkodjon. (A poén ebben az, hogy állandóan terapeuta vendégei vannak a hojskolének…). Mindehez egy masiniszta szerelés feltette az i-re a pontot. Este volt dobkör is. Leültünk körbe kongákkal, dobokkal, szemeteskukával, ládákkal és egyebekkel és improvizáltunk. Miután mindenki kitombolta magát az első öt percben, elkezdtünk egymásra figyelni és a végén egy nagy számot alkottunk. Remek volt…
Szombaton reggel arra ébredtem, hogy Karl helyén (aki elutazott haza, ahonnan Rómáig meg sem áll) Bori kapcsolja ki az ébresztőórát a telefonján. Meglehetősen meglepődtem. Ők ketten egy párt alkotnak már, ami azért érdekes, mert idáig úgy nézett ki, hogy egy másik dán lánnyal fog összejönni. Ezen volt egy érdekes esemény is. A tavasz köszöntése képpen, elűzik a balszerencsét. Mindezt úgy teszik, hogy rajzolnak egy fekete macskát egy hordóra, ami tele van cukorral és egyéb nyalánksággal. Ezután egy kötélre, vagy zsinórra fellógatják, majd egy fa ütővel ripityára törik. Valaki rácsap a hordóra, aztán tovább adja az ütése után az ütőt. A következő ugyanezt teszi és ez így megy körbe-körbe. Nagyon jó buli volt. Ezután forró csokit ittunk és rizikóztunk…
Ez a hét kicsit közelebb hozott az emberekhez is. Megtudtam többek között, hogy A.T. azért játszik minden reggel az iPod-ján, mert van valamiféle betegsége. Muszáj matatnia valamit. Sorozatot is úgy néz a gépén, hogy közben valamit játszik. Hihetetlen, mert tényleg tud figyelni mindkettőre. Stefan is ösztöndíjjal van itt, ahogy például mi is. Csakhogy ő szociális pályázattal, mentor programmal. Lasse, a zenetanár a mentora. Emiatt nem engedik, hogy Stefan elköltözzön Dávidtól. Ők ugyanis nem kedvelik egymást, de Mogens nem engedheti. Stefannak ugyanis szocializálódnia kell, emberek között kell lennie… Ezen kívül, mióta itt vagyok, először, beszélgettem Daniellel és Anne-Lise-vel is. Legnagyobb meglepetésemre, nagyon jól elbeszélgettünk…
Összességében egy nagyon jó héten vagyok túl és kíváncsian várom a holnapot és a jövőhetet!
