Vizsgarohamtól szabadulva tegnap estefelé már megkezdhettem azt a két napot mi valószínűleg minden év rémálma. Exofőm óta tudjuk, a karácsony nem csak borjúlehellet és szalmaillat. Hát tényleg nem. Majd bekövetkezik a vég, a vasárnap, a 24-dike este, mikor is boldog boldogtalan összeölelkezik és mindent szépnek lát. Érezzük az áhitatot és azt hogy újra itt az év legvártabb pillanata mikor is szaloncukor hegyek és repkedő csomagolópapírok közepette babumbulhatja a fél világ vadiúj csilicsáré házimoziredszerét...
...és törlesztheti azt majd éveken keresztül mikor is egy újabb ajándékcsomag részletfizetési lehetőségei - melyet majd a kormány biztosít - fogja kedvenc házikanapéjából az utcára penderíteni.
De hogy jut el idáig az ember?! Lehetőségekhez mérten elhatárolódom a bevezetőtől. Nem táplálok pesszimista nézeteket a kormánnyal szemben (Feri, anyád hogy van? - nem Feri bá!- a szerk.), kellő optimizmussal sem rendelkezem a plazmatévét illetően, és egyáltalán nem nézem le azokat akik kezdő konzumidiótaként fellöknek a boltokban csak hogy abból az extrán olcsón megérő semmire sem jó utolsó gördeszkakerékcsapágygolyókból vagy a majdhaszőkeleszekjólfogállni darabokból még neki is jusson...
A rögös út néhány főbb pontja.
Első az, hogy nem tudjuk kinek kell ajándékozni. Általános iskolás élményekből már nem táplálkozva meg se fordul a fejünkben, hogy mindenkit számba vegyünk. Jönnek azok, akik közel állnak hozzánk. Mivel még ez sem fér fel 2 A4-es oldalra ezért végiggondoljuk, kik azok, akikkel van lehetőség találkozni és akik még közelebb állnak hozzánk. Végül csak felférnek egy lapra. Azon agyalni, kinek mit vegyél, logisztikailag roppantul könnyítené életed, de decemberre megfáradt agysejtjeid képtelenek a jófej és a nagyonottvan ajándék kitalálására, ezért rábízod a menjünkosztmajdcsaktalálokvalamit átlaggondolkodásra magad.
És itt kezdődik a baj. Mit is kezd egy tanácstalan karácsonyi vásárló. Belekeveredik egy karácsonyi vásárba ahol műanyag vagy fabódék kínálata közt legjobb befektetés maximum a tökipompos és a forraltbor. Mivel a város minden talpalatnyi helyére telepítettek egy hasonló helyet (kitudja milyen megfontolásból, de tuti vmi kretén szociológus mondhatta az aktuális polgármestereknek, hogy egy karácsonyi lengyelpiac a frankó még négy év...), a legnagyobbakat jómagam is végigböngésztem. Egyszerűen kikerülhetetlenek. A Vörösmarty téren lemajmolták a többi külföldi nagyváros kirakodóvásárát, így ott a drága és igényesebb semmiresejócuccokra szórhatta a pénzét a nagyérdemű. A Váci utca közelsége miatt a külföldiekre volt kihegyezve az egész. Legjobban egy nyári fesztiválra hasonlított, csak kevesebb volt a részeg. Ennél már csak lejjebb volt a színvonal. Kísérleteztek még a Nyugati téren, ahol neves zokni volt a plusz; a Blahán, ahol csak átszaladni volt érdemes vagy még azt se; jártunk a Feneketlen tónál is és a Móriczon, de nem vesztünk el a zselésgyertya, indiai faragott mutogatósbácsi és a találd meg önmagad kitűzők háromszögében.
Miután beláttuk, hogy bizony itt nem fogunk olyat találni, amitől nem célkavörös fejjel tudunk bájmosolygás közt megszabadulni, továbbállunk. Irány a metro. Habár ott nem beszerzési szándékból lobogtatjuk a hajunk a szélcsatornában, hanem a közlekedés egyszerű volta miatt szükségszerű használni. A karácsonyi hanglatot itt is garantálják a két purdéval megrakott cigányasszony artikulátlan hangon üvölti a Mennyből az angyal c. karácsonyi slágert. Ez még a Ferenciek terén ok, a Blahán ok, a Nyugatinál már kezdünk gyanakodni némi csövimaffiára... mindehol két kölyök, nagyjából ugyanazon a helyen és a dal is... (nemtudom mért paanszkodok, tavaly a Cifrapalota volt a befutó...)
A mozgólépcsőnél pedig bártan hirdeti a plakát: "Lehet hogy candidája van?", mellette a készülék fotójával, mellyel ezt már otthon is kiderítheted.
Jessz. Asszem akkor voltam a csúcson.
Aluljárók világába beletartozik a télikabátbafagyott indiánok aggregátoroserősítős muzsikja... hová lesz a kultúra ha már ők is az full olasz Morricone full amerikai Utolsó Mohikánjának zenevilágát fuvolázzák a hajléktalanoknak.
Következő állomás a tanácstalan vásárlónak: bevásárlóközpontok (másik örömteli hely még a hipermarketek, de idén az idő rövidsége miatt ezek kimaradtak). Sok szót nem érdemes vesztegetni rá. A bevásárlás télen van. A bevásárlóközpont pedig fűtve. Rövid logikázás után hamar rájöhetünk, hogy hacsak nem egy uticélt terveztünk be, történetesen a plázavilágot, akkor bizony nekünk melegünk lesz odabennt, ha nem akarunk az utcán eltöltött percekben jegesropivá fagyni. Persze van ruhatár, de ki az, aki képes egy átfutásért beadni a kabátját, ami után sorban állhat? És egyébként is rohanunk. Erre már csak egy pici hab, hogy ezek a szórakoztatócenterek két zenét ismernek karácsonykor: az Igazából szerelem c. általunk legpocsékabb filmre beterjesztett csodának - melyet rémálmaink egyik kómás, kiütött állapotában szilveszter éjjelén nézettek meg - a főcímdalát, és a Keresztapa zenéjét. Hogy utábbi hogy jön a karácsonyhoz én nem tudom. Talán ezzel kívánják kicsit észheztéríteni a kóborló tömeget hogy a pénzüket épp hogyan lopják ki?! Legyen ez az ő bajuk. A legkellemetlenebb a meleg és az agyonjátszott slágerek között mégiscsak a Tömeg. Igen így a Tömeg. Nagy té-vel. Mert ez olyan mint a kiskori élményünk a takonylabda hogy ha benyomod az ujjad akor többet nem nagyon ereszt. Pölö ha belekerülsz akkor röpke másfél órát szenvedhetsz egy kikerüléssel és kievickéléssel. Hogy a nagyobb helyeken mi várt? A hülye azért nem vagyok boltot ugylátszik minden hülye mégis megtalálta, mert a 10 nyitvatartó és egyfojtában csipogó pénztárnál csupáncsak 50 méteres sorok kígyóztak...
Megkíséreltük még néhány játékboltot, de ezek még esélytelenebbek voltak, így hamar továbbálltunk.
Az ajéndékozást végülis a kisboltok oldották meg, egypár jó ötlet és célirányos botladozás közepette végigártuk az általunk ismerős boltok csontig kivásárol árukészletét.
Néhány élményfoszlányba feltétlenül beletartozik a királylindásan sívitozós Knockin' on Heaven's Door feldolgozás az Alexandrában, ahol a diákigazolványra semmi kedvezményt nem kapsz; a vigyorgó Fletófejekkel díszített könyvsor, valamint az az ezerháromszázvalahány ember, amit a kapunál a számláló mutatott. Mindez elég is volt a meneküléshez.
Talán jó is hogy az embernek nem jut több ideje a nagybevásálásokra.
Ennek köszönhetjük hogy még élünk.
...és törlesztheti azt majd éveken keresztül mikor is egy újabb ajándékcsomag részletfizetési lehetőségei - melyet majd a kormány biztosít - fogja kedvenc házikanapéjából az utcára penderíteni.
De hogy jut el idáig az ember?! Lehetőségekhez mérten elhatárolódom a bevezetőtől. Nem táplálok pesszimista nézeteket a kormánnyal szemben (Feri, anyád hogy van? - nem Feri bá!- a szerk.), kellő optimizmussal sem rendelkezem a plazmatévét illetően, és egyáltalán nem nézem le azokat akik kezdő konzumidiótaként fellöknek a boltokban csak hogy abból az extrán olcsón megérő semmire sem jó utolsó gördeszkakerékcsapágygolyókból vagy a majdhaszőkeleszekjólfogállni darabokból még neki is jusson...
A rögös út néhány főbb pontja.
Első az, hogy nem tudjuk kinek kell ajándékozni. Általános iskolás élményekből már nem táplálkozva meg se fordul a fejünkben, hogy mindenkit számba vegyünk. Jönnek azok, akik közel állnak hozzánk. Mivel még ez sem fér fel 2 A4-es oldalra ezért végiggondoljuk, kik azok, akikkel van lehetőség találkozni és akik még közelebb állnak hozzánk. Végül csak felférnek egy lapra. Azon agyalni, kinek mit vegyél, logisztikailag roppantul könnyítené életed, de decemberre megfáradt agysejtjeid képtelenek a jófej és a nagyonottvan ajándék kitalálására, ezért rábízod a menjünkosztmajdcsaktalálokvalamit átlaggondolkodásra magad.
És itt kezdődik a baj. Mit is kezd egy tanácstalan karácsonyi vásárló. Belekeveredik egy karácsonyi vásárba ahol műanyag vagy fabódék kínálata közt legjobb befektetés maximum a tökipompos és a forraltbor. Mivel a város minden talpalatnyi helyére telepítettek egy hasonló helyet (kitudja milyen megfontolásból, de tuti vmi kretén szociológus mondhatta az aktuális polgármestereknek, hogy egy karácsonyi lengyelpiac a frankó még négy év...), a legnagyobbakat jómagam is végigböngésztem. Egyszerűen kikerülhetetlenek. A Vörösmarty téren lemajmolták a többi külföldi nagyváros kirakodóvásárát, így ott a drága és igényesebb semmiresejócuccokra szórhatta a pénzét a nagyérdemű. A Váci utca közelsége miatt a külföldiekre volt kihegyezve az egész. Legjobban egy nyári fesztiválra hasonlított, csak kevesebb volt a részeg. Ennél már csak lejjebb volt a színvonal. Kísérleteztek még a Nyugati téren, ahol neves zokni volt a plusz; a Blahán, ahol csak átszaladni volt érdemes vagy még azt se; jártunk a Feneketlen tónál is és a Móriczon, de nem vesztünk el a zselésgyertya, indiai faragott mutogatósbácsi és a találd meg önmagad kitűzők háromszögében.
Miután beláttuk, hogy bizony itt nem fogunk olyat találni, amitől nem célkavörös fejjel tudunk bájmosolygás közt megszabadulni, továbbállunk. Irány a metro. Habár ott nem beszerzési szándékból lobogtatjuk a hajunk a szélcsatornában, hanem a közlekedés egyszerű volta miatt szükségszerű használni. A karácsonyi hanglatot itt is garantálják a két purdéval megrakott cigányasszony artikulátlan hangon üvölti a Mennyből az angyal c. karácsonyi slágert. Ez még a Ferenciek terén ok, a Blahán ok, a Nyugatinál már kezdünk gyanakodni némi csövimaffiára... mindehol két kölyök, nagyjából ugyanazon a helyen és a dal is... (nemtudom mért paanszkodok, tavaly a Cifrapalota volt a befutó...)
A mozgólépcsőnél pedig bártan hirdeti a plakát: "Lehet hogy candidája van?", mellette a készülék fotójával, mellyel ezt már otthon is kiderítheted.
Jessz. Asszem akkor voltam a csúcson.
Aluljárók világába beletartozik a télikabátbafagyott indiánok aggregátoroserősítős muzsikja... hová lesz a kultúra ha már ők is az full olasz Morricone full amerikai Utolsó Mohikánjának zenevilágát fuvolázzák a hajléktalanoknak.
Következő állomás a tanácstalan vásárlónak: bevásárlóközpontok (másik örömteli hely még a hipermarketek, de idén az idő rövidsége miatt ezek kimaradtak). Sok szót nem érdemes vesztegetni rá. A bevásárlás télen van. A bevásárlóközpont pedig fűtve. Rövid logikázás után hamar rájöhetünk, hogy hacsak nem egy uticélt terveztünk be, történetesen a plázavilágot, akkor bizony nekünk melegünk lesz odabennt, ha nem akarunk az utcán eltöltött percekben jegesropivá fagyni. Persze van ruhatár, de ki az, aki képes egy átfutásért beadni a kabátját, ami után sorban állhat? És egyébként is rohanunk. Erre már csak egy pici hab, hogy ezek a szórakoztatócenterek két zenét ismernek karácsonykor: az Igazából szerelem c. általunk legpocsékabb filmre beterjesztett csodának - melyet rémálmaink egyik kómás, kiütött állapotában szilveszter éjjelén nézettek meg - a főcímdalát, és a Keresztapa zenéjét. Hogy utábbi hogy jön a karácsonyhoz én nem tudom. Talán ezzel kívánják kicsit észheztéríteni a kóborló tömeget hogy a pénzüket épp hogyan lopják ki?! Legyen ez az ő bajuk. A legkellemetlenebb a meleg és az agyonjátszott slágerek között mégiscsak a Tömeg. Igen így a Tömeg. Nagy té-vel. Mert ez olyan mint a kiskori élményünk a takonylabda hogy ha benyomod az ujjad akor többet nem nagyon ereszt. Pölö ha belekerülsz akkor röpke másfél órát szenvedhetsz egy kikerüléssel és kievickéléssel. Hogy a nagyobb helyeken mi várt? A hülye azért nem vagyok boltot ugylátszik minden hülye mégis megtalálta, mert a 10 nyitvatartó és egyfojtában csipogó pénztárnál csupáncsak 50 méteres sorok kígyóztak...
Megkíséreltük még néhány játékboltot, de ezek még esélytelenebbek voltak, így hamar továbbálltunk.
Az ajéndékozást végülis a kisboltok oldották meg, egypár jó ötlet és célirányos botladozás közepette végigártuk az általunk ismerős boltok csontig kivásárol árukészletét.
Néhány élményfoszlányba feltétlenül beletartozik a királylindásan sívitozós Knockin' on Heaven's Door feldolgozás az Alexandrában, ahol a diákigazolványra semmi kedvezményt nem kapsz; a vigyorgó Fletófejekkel díszített könyvsor, valamint az az ezerháromszázvalahány ember, amit a kapunál a számláló mutatott. Mindez elég is volt a meneküléshez.
Talán jó is hogy az embernek nem jut több ideje a nagybevásálásokra.
Ennek köszönhetjük hogy még élünk.
