És tényleg újra látjuk egymást. Múlt kedden, február 23-dikán ismét landoltam Dániába, csak ezúttal egy sikeres államvizsga után tértem vissza. Már nagyon rég terveztem, hogy írok, csak se idő, se ihlet és mostanában egyre többször internet se áll rendelkezésre.
Miután odahaza jól megtömtem a bőröndömet (kiegészítve tetemes holmikkal, némi alkohollal, valamint Dávid és Bori cuccaival); a Ferihegyen 2 kilót pluszt átpakoltattak velem a teli kistáskába; röhögtem, hogy a Wizz Air gépén kereket kellett cserélni; neteztem ingyen a magyar reptérről (Koppenhágában nem ingyenes, szégyelljék magukat), és felszállt a gépem rendben… és egy jót beszélgettem egy kedves nővel a repülőn.
Az egész úgy kezdődött, hogy felszállás után kicsit frusztrált, hogy mellettem sms-ezik, és lelkemben a megnyugvással, hogy én nem akarok Szlovákia fölött máris meghalni, úgy döntöttem felhívom figyelmét arra, hogy szerintem ő is távolabbra vette a jegyét, adjuk meg az esélyt, hogy a pilóta döntse el hol szálljunk le. Angolosan megértette, aztán magyarázta, hogy csak a lánya smsét akarta elolvasni. Majd egy fél óra elteltével, amikor már a második pléhdobozos bort vette a stuardestől, odafordult hozzám, hogy Magyarországról vagyok-e.
Dániai magyar, afrikai férje volt, akivel kb. 15 éves korában ismerkedtek meg, de állandóan megcsalta és elköltötte a pénzüket. Ha jól emlékszem, akkor 5 gyerekük van, de a csávót kivágta valahova, aki később visszament Afrikába. Ő meg itt maradt és valahogy a 40 év alatt összeszedte magát takarításból, nyelvet is megtanulta. Biztos valami bizarr vonzódás, de szeretem hallgatni, ahogy mások mesélnek az életükről. Olyan különösek ezek, amiket el se tudna képzelni csak úgy magától az ember. Kész regények. Úgy figyeltem, hogy le is maradtam a landolásról.
Amiért pedig a repülőn volt: egy dán házaspárt vitt hozzánk fogászatra, mert az Dániában nagyon drága. Őt elütötte egy motoros és a biztosító fizette neki a rendbetételt, ezért ő Dániában csináltatta meg, még régebben, de Magyarországon kontroloztatta. A lényeg csak annyi hogy a fogorvos mondta, hogy hozhatna betegeket Dániából. Végül is, ha 8 millió ft helyett 930.000-ből kijön a rendbetétel odahaza, így megértem.
A koppenhágai reptéren azonban frankón legalább fél órát vártam a csomagomra, mert két gépnek egyszerre nyomták ki a csomagjait, amit nem értettem, mert lett volna üres futószalag még bőven, de mindegy, dánok…
Végül vettem jegyet a vonatra, be is jutottam a központi állomásra, ahol nagy nehezen találtam TDC-s SIM kártyát (mert azt mondták az jó). Vártam negyed órát a vonatomra Kalundborg felé, majd Holbaek-ben fél órát az átszállásra, úgyhogy sétáltam egyet húzós bőrönddel a macskakövön. Nagyon szép kis Szentendre-Váci utca-Halászfalu kombó, ezért beterveztem, hogy egyszer egy hétvége erejéig mindenképp meglátogatom.
Végül fél7 előtt csöppentem be az iskolába, ahol Bori izgatottan fogadott (persze nem miattam, hanem a cuccai miatt), a többiek meg majd szétszedtek, mindenki ölelgetett meg gratulált. Line születésnapja is ekkor volt, ezért meg volt engedve az alkoholizálás, de rövid beszélgetés után eltettem magam aludni.
Géza
