Ismét véget ért egy hét, ismét ideje átgondolni, mi is történt. Általánosságban kifejezetten lassú és szomorkás napok voltak. Részben azért, mert még lábadozom, részben azért, mert sötét, havas minden és tegnap óta azért, mert tudjuk, hogy Anne-Louise kilépett a suliból. Sajnos egyre többen hagyják itt Vallekildét és sajnos rendszerint olyan emberek teszik ezt, akiket kifejezetten kedvelünk.
De kezdjük inkább az elején. A hétfői nap elég könnyű volt. Firkálgattunk egy kicsit media design-on és tanultunk pár új dolgot dán órán. Az esti Cluster Cafén aztán póker bajnokság volt, ahol a végső összecsapásig sikerült menetelnem, annak dacára, hogy eldobtam magamtól egy ász póker lehetőségét. Nos, ilyen a szerencse és a kártya. Azért előbbire nem panaszkodhatok, mert sok leosztásnál nagy szerencsével nyertem. Végül Karl pénzét elnyertem és bár nem tudta megadni a kisvakot sem (alap tét), a hecc kedvéért úgy döntöttünk, hogy egy nyílt lapos játékkal eldöntjük, kié legyen az összes zseton, azaz a végső győzelem. Vesztettem. Azért így is jól szórakoztam és hétfő óta tombol a póker láz. Bár a mai napig nem tudjuk honnan került elő ez a tömérdek mennyiségű zseton…
A továbbiakban már sokkal nehezebb dolgunk volt media design-on. Egy posztert kellett készíteni. Először ki kellett keverni egy színt, ami tetszik. Azután lefestettünk egy deszkát ezzel a színnel, ez volt a poszter felülete. A héten le kellett rajzolni (immár sokadjára) a cipőnket. Ezután egy olyan rajzot kellett létrehozni, ami a cipő körvonalait ábrázolja. Ha ez még nem lett volna elég nehéz, ezután ki kellett faragni krumpliból, lefesteni a krumplit és pecsétnyomóként rányomni a cipőt a poszterre. Csúfos kudarcba fulladt részemről. Miután az egész keddem a krumpli-cipővel való kézitusám jegyében telt, Lene közölte, hogy most ugyanez lesz a feladat, csak a hajunkkal. Aki látott már engem akkor, amikor a hajam picivel hosszabb a megszokottnál és elalszom, az tudja, mire gondolok, amikor azt mondom: lehetetlen feladat. A cipő után a hajammal se boldogultam könnyen. Azért valamit csak kiizzadtam magamból. A poszter akkor vált teljessé, amikor szöveget is ráírtunk. Valamilyen nagy bölcsességet, vagy egy frappáns idézetet kellett ráírni. Az enyém egy kék poszter lett, rajta egy udvari bolond sapkát hordó Áron hajjal, a szövegem pedig az volt, hogy a humor segít átvészelni mindent. A Dávidé egy kifejezetten ronda, türkiz színű poszter lett, rajta: Allonsy! Ez franciául annyit tesz, let’s go, azaz gyerünk! Bori egy világoszöld háttérrel dolgozott és ráragasztotta József Attila, Klárisok című versének szép sorait.
A zeneórák is új izgalmat hoztak. Eleinte csak azért választottam ezt a secondary subject-et, hogy énekelhessek, azonban a sors úgy hozta, hogy szükség volt valakire, aki egy effektet játszik szintetizátoron. Mivel senki sem vállalta el (és mivel a tanárelmondása szerint egy csimpánz is képes rá) én magamra vállaltam a feladatot. Nagyon kell koncentrálnom, mert bár nem nehéz, amit játszom, de gyakran váltakozik. Szerencsére egyre jobban megy. Tegnap már basszus gitárosnak is jelentkeztem, mert senki sem akarta elvállalni. Nem értem miért nem akarnak kipróbálni új dolgokat páran. A basszus gitár is egyszerű, csak úgy nem könnyű játszani, ha az ember még életében nem fogott gitárt. Akárhogy is, előbb Lasse, majd a többi dán is megdicsért, mert ennyi vállalkozó szellem van bennem és szerintük klassz, hogy mindenfélébe belevágok. Szerintem is. (A word-nek nem tetszik a „klassz” szó, szerinte pompásat kellene írnom. Valóban jól csengő kifejezés, de maradok a klassz mellett.)
Ezen kívül sikerült megbeszélni Mogens-szal, hogy átrendezze kicsit a márciustól felvehető secondary subject-eket. Ez azért volt fontos, mert a dán óra ütötte: nekem a music workshopot, Gézának és Borinak pedig a visual communicationt. Miután megkértük és megbeszéltük vele, sikerült egy olyan megoldást létrehozni, ami mindenkinek megfelel. Ennek szellemében tudom, hogy alakul a napirendem márciustól. Lesz: Film production, Music workshop és dán óra. No és persze Street Dance, amibe lassan belerázódom, annak dacára, hogy abszolút nem az én világom. De, mindenre vevő vagyok, ezt is ki kell próbálni. Mire haza érek, már egy komplett zenekar leszek, amire break-elhetek…
A hétvége nem tűnik zajosnak, megint alig maradtunk 14-15-en és ez már egy jóindulatú tipp. Ezenkívül az sem segít, hogy az emberek 80%-a másnapos és semmihez nincs kedve. Azért egy filmet ma is megnéztünk és remélem, estére felébred a társaság, legalább egy kicsit. Nem tudom, hogy alakul a jövő hét, de aggódom, mert vészesen fogynak az emberek és Géza is hazamegy tanulni és államvizsgázni. Muszáj lesz egyedül tartanom a frontot, ami nem könnyű feladat… De - és most magamat kell idéznem: „Mindenre vevő vagyok, ezt is ki kell próbálni!”
Aron
