Úgy döntöttem ezúttal nem firtatom az órákat. Nem tudnék sok újdonsággal szolgálni azokat illetően. Csak a music workshop kivétel ez alól, mivel sokan elmentek sí táborba és nem maradt, aki játsszon. Végül Asger gitározott és Mathias zongorázott és néha Lasse rászánta magát, hogy besegítsen. Érdekes volt… Azért így is megtanultuk a Részegen ki visz majd haza? című számot, amit nagy élvezettel énekeltek a dánok…
Cluster cafén egy sorozatot néztünk, de nem akármilyet! Minden adatnál többet elmond, hogy a rendező Lars von Trier. Egy epizód egy órás körülbelül és a Riget (ejtsd: híl, a szerk.) nevű dán kórházban játszódik (ami a legnagyobb Koppenhágában). A sorozat címe is ugyanez. Műfaját tekintve nehéz definiálni. Lényegében egy szellem story, de van benne szappanoperás és horrorfilmes elem is. Mindez megfűszerezve némi humorral. (Például a svéd orvos, aki végig szapulja a dánokat J). Nagyon élvezi mindenki, még ha nem is mindenki ijed meg a horror vonaltól, mert nagyon izgalmas és jól megírt a történet. A dolog további érdekessége, hogy tizenkét epizódosra tervezték, de csak nyolcat forgattak le belőle és senki sem tudja miért…
A Riget olyan izgalmakat váltott ki a dánokból, hogy elmaradt a kedd esti sport és a szerda esti kóruson is csak azt hallgattuk, hogy mikor megyünk már nézni?
Csütörtökön reggel aztán váratlan eseménynek voltunk szemtanúi. A szokásos morning assembly után Mogens megkérte Lars-t, hogy álljon ki a pulpitusra és mondja el amit közölni kíván. Elmondta. Hogy megértse az olvasó, miből eredt mindez, vissza kell, hogy menjünk egy hetet az időben, egészen pontosan február tizenharmadikára, szombatra. Ezen a napon Larsnak kitchen duty-ja volt, de reggel nem tudott fölkelni, mert álmos volt. Asger barátunk úgy orvosolta a problémát, hogy leszedte az ajtaját. A probléma az volt ezzel (az ajtón kívül), hogy Lars bizony az éjjel bepisilt és így a nyitott ajtónál mindenki megcsodálhatta a földön aludni próbáló Larst és a gyanús sárga folttal bíró üres ágyat…
Most térjünk vissza csütörtökre (február tizennyolcadika). Lars elmondta, hogy a szervezete nehezen bontja le az alkoholt. Ezért aztán jobban berúg ugyanannyitól, mint az átlag. Ezért esett meg vele ez a csúfság és nem kelt fel rá. Pontosan elmagyarázott mindent a problémával kapcsolatban, de hogy őszinte legyek nem mindent értettem. Ezen kívül nehezményezte, hogy állítólag (bár CSAK a tanárok hallottak ilyesmit) az a pletyka járja róla, hogy alkoholista. A bekezdés elejében foglaltakkal bizonyította, hogy nem az. A harmadik napirendi pont pedig arról szólt, hogy ő nem azért alszik sokat, mert lusta, vagy ki akar szúrni másokkal. Egyszerűen, neki ennyi kell. Majdnem dupla annyi alvásra van szüksége, mint a vele egykorúak átlagának. Érdekes számok és tulajdonságok ezek. A végén egy nagyobb beszélgetés kerekedett az egészből, kérdezgettük őt is, meg azt is próbáltuk kideríteni, hogy honnan erednek a pletykák. Az biztos, hogy kellene valamilyen program, amivel rábírjuk az eddig sokat hallgatókat, hogy beszéljenek…
Szintén csütörtökön életem első szórakoztató common classomon vettem részt. A tárgyalásokról beszéltünk és egy internetes játékot is játszottunk ezzel kapcsolatban és a végén szerepjátszottunk is. Nagyon szórakoztató volt és Michael jól a kezében tartotta az eseményeket, egyértelműen életem legjobbja volt. (Bár nem tették magasra a lécet az elődök)
Hogy ez a nap még különlegesebb legyen, elmentünk a Hörve és Vallekilde közötti tehén farmra Walk and talkon, immár Lasse vezetésével. Charlotte ugyanis abbahagyta a tanítást az iskolában. Megnéztük a legkülönbözőbb gépeket és a farmer elmagyarázta, hogy működik egy tehén farm. Nagyon érdekes volt és sajnos nagyon hideg is (ugyanis egész héten folyamatosan esett a hó!). Egyébként a több mint százharminc tehén közül egy magyar volt. Szintén ezen a napon volt a Street Dance is szokás szerint, de ez alkalommal csak erősítettünk. Egyedül voltam fiú és a lányok szerettek panaszkodni. A többit a nagyérdemű fantáziájára bízom…
A hétvégére a szokásos „csapat” maradt itt, de valahogy nem kerültünk bulizós hangulatba. Inkább meghitt beszélgető kör alakult ki. Így is nagyon jól éreztük magunkat, de azért jó volt, hogy visszajöttek sokan. A hétvégéhez hozzá tartozik, hogy megint vasárnap volt dán óránk és átmentünk Dorte lakásába, ami mint kiderült a sulival szemben van. Találkoztunk Mily cicával és ittunk egy kis házi almalevet, no meg dánul is tanultunk úgy mellékesen…
A hét krónikájának része, hogy beszálltam rizikózni a nagy rizikósokkal és így elkezdtem beszélgetni velük is. A gömbhallal sok újat nem beszéltem, de ő amúgy sem beszélget sokat. Ezzel szemben Emil egész jófejnek tűnik. Ő az a fajta ember, aki mindenhol ott van, csak nem veszik észre (pedig elég karizmatikus…). Ezen kívül kifejezetten tájékozottnak tűnik és nyitott szemléletűnek, és ami a legjobb: érdeklődőnek. Pénteken az ő morning assembly-je volt és közeli fogadóról mesélt sok érdekes történetet. Nagyon klasszul összegyűjtötte és előadta őket. A nagy rizikózások közepette ihletet kaptam és megalkottam a saját verziómat is. Éppen ma lett kész, egy hétnyi kemény, de élvezetes munka gyümölcseként.
Mivel csak most írok a bloghoz, így a hétfői eseményekről is tudok mesélni. Mert van mit! Ugyanis egy Jean-Paul nevű Kongói fiú is jött. Mint kiderült, december óta Hörvében él és elkezdett dánt tanulni. Itt is akar maradni majd Dániában. Csak hétfőn és csütörtökön lesz itt, de ezen alkalmakkor fog majd zongorázni, főzni, dánul tanulni és velünk beszélgetni. Sajnos az angolja elég hiányos és még nehezen érti, amit mondunk, de a nap folyamán egyre jobb és jobb lett angolból is és dánból is. Azt is megtudtuk, hogy van egy húga és két bátyja. Sajnos utóbbiak már nem élnek, mert Kongóban politikai belháború van és meghaltak. Egyébként huszonhárom éves, tehát majdnem korunkbeli és nagyon kedves, barátságos fiú. Plusz egy érdekesség: Kongóban is a családnév megelőzi a keresztnevet.
Sajnos a hétfőkben nem változik, hogy a Bori semmit sem segít a cleaning dutyban, így ismét egy órát töltöttem a kies art staff roomban. Ez úton is köszönöm neki a kedvességet és hogy mindig utána kell rohangászni, ha óránk lenne.
Ezen kívül érkezett egy kilencedikes lány is az írókhoz. Ilyen volt tavaly is már, ő csak pár napot lesz itt és utána visszamegy a középiskolájába. Róla nem tudok semmit, a neve A-val kezdődik, ha jól emlékszem. Fent nevezett Bori egyébként találkozott egy dán lánnyal, aki majd Media Design-ra fog járni. Mi nem, mert mi időben járunk az órákra, de ezek szerint már szállingóznak az újak is. Holnap jön Géza és holnap lesz Line születésnapja, azt hiszem lesz kivételesen kedden is ivás…
Ezek valának szavaim!
Aron
n van még egy AustinPowers-fejű gyerek is, Krisztian. Na, ő az idegesítő mitugrász kategória, pici, sokat beszél és idétlen, de nem jófej. Úgy látszik minden nemzet kitermel egy-két ilyet, otthonról egyből kettő név is beugrott…
el is szállt a Wazze-r, drukkoltam, hogy az ablakban az egész úton lássam a hajtóművet és ne tűnjön el egyszer csak hirtelen. Kicsit úgy tűnt, hogy oda van "foltozva". Az utastársaim között, az előttem lévő sorban utazott Kevin McCallister-fejű (Resszkessetek Betörők) kisgyerek, aki azon élvezkedett, hogy minél jobban csitították annál hangosabban visítozott. Csendesen bámultam ki a jégvirágos ablakon. Szerencsére épségben leértem, hányinger nélkül. A tenger és Malmö pazarul nézett ki leszálláskor, amúgy meg egész végig az alattunk levő "vattacukrot" néztem. És a felhők felett tényleg süt a nap! Jó 10 perccel hamarabb is landoltunk, mint kellett volna. 